Az Atlantisz Hotel és Élményközpont pályamunkái

A tavalyi tanév levelező pályázatára 46 csapat jelentkezett, közülük 31 csapat teljesítette a feladatlapok versenyét, és 15 csapat (közel 130 diák) vállalkozott a pályamű elkészítésére.

A levelező pályázat összesített eredményeiről és az elért helyezésekről egy korábbi hírünkben számoltunk be, most pedig a beküldött maketteket és a pályaművek értékelését tesszük közzé.


A pályaművek bírálatát idén öttagú zsűri végezte. A makettek megalkotása a diákoktól nagy munkát, sokféle tudást és képességet igényelt. Ennek megfelelően a művek értékelése is sokrétű szempontrendszer alapján történt. A zsűri tagjai:

  • Brotesser Zsuzsanna, a Szépművészeti Múzeum grafikusa
  • Nagy Árpád Miklós, klasszika archeológus, a Szépművészeti Múzeum Antik Gyűjteményének vezetője
  • Szikora Patricia, klasszika-filológus, a Szépművészeti Múzeum Antik Gyűjteményének munkatársa
  • Tóth Lili, művészettörténész, rajzművész
  • Varga Eszter, múzeumpedagógus, a Szépművészeti Múzeum Antik Gyűjteményének munkatársa

A verseny feladatait teljesítő csapatokat ajándékokkal és oklevéllel jutalmazzuk. A hagyományoktól eltérően idén a pályaművekből nem tudunk tárlatot rendezni, de a jobbnál jobb alkotások néhány fotó erejéig helyet kaphattak az Antik Gyűjtemény állandó kiállításán. Mindenkinek gratulálunk a munkájához!


5-7. évfolyam

  • 1. helyezett: Csupacsajok

1. helyezett: Zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnázium, 7. évfolyam – Csupacsajok csapat (Péntek-Takács Laura, Salamon Sára, Lázár Hanna, Kovács Anikó). Felkészítő tanár: dr. Beckné Sallay Anikó. 182 pont

2. helyezett: Horti Batthyány József Általános Iskola, 7. évfolyam – Hortlantiszi vagányok csapat (Balog Hedvig, Csontos Dorina, Hegedűs Míra, Kanzler Kornél, Káposzta Bence, Kaszics Tamás, László Tibor, Lőrinc Nóra, Magyar Luca, Varga Vivien, Kecskés Ádám, Rózsa Dömötör ). Felkészítő tanár: Kissné Kovacsik Éva. 167 pont

3. helyezett: Ramassetter Vince Testnevelési Általános Iskola (Sümeg), 6. és 7. évfolyam – Szeléné gyermekei csapat (Ravasz Julianna, Tóth Lili, Madácsi Réka, Slabár Boglárka, Oszkai Fanni, Czotter Gréta, Molnár Zsombor, Maródi Lili, Kovács Kornél, Sör Barbara, Lents Dorottya, Varga Emma, Horváth Maja Sára). Felkészítő tanár: Violáné Németh Andrea. 159 pont

4. helyezett: Pesterzsébeti Hajós Alfréd Általános Iskola (Budapest), 7. évfolyam – Hajósok csapat (Vörös Norina, Bene Miklós, Fábián Barna, Terényi Brúnó, Adrigán Alex, Kassai Krisztián, Krátky Péter, Király Tímea, Fazekas Petra, Varga Eszter, Pekarek Patrik, Grób Krisztina). Felkészítő tanár: Bakó Dorottya. 151 pont

5. helyezett: Széchenyi István Alapiskola és Óvoda (Felsőszeli), 5–7. évfolyam – Észbontók csapat (Perleczky Fruzsina, Ďurkovič Vivien, Horváth Viktória, Erdélyi Flóra, Szabó Réka, Pavlus Edina, Németh Melinda, Vičápy Fanni, Varga Alexa). Felkészítő tanár: Király Katalin. 143 pont

6. helyezett: Laky Demeter Premontrei Általános Iskola (Rezi), 6. évfolyam – Történelem Harcosai csapat (Gál Emőke, Lutor Nikolasz, Barta-Molnár Anna, Ganghamer József, Nagy Attila Ferenc). Felkészítő tanár: Vincze Brigitta. 134 pont

7. helyezett: Szentendrei Református Gimnázium, 7. évfolyam – A fiúcsapat (Bajáki Zsombor Mátyás, Böröndi Áron, Elefánty András László, Nagy Benjámin, Pintér Brúnó, Takács Marcell, Tóth Boldizsár Lajos, Wolf Máté). Felkészítő tanár: Gergely Judit. 131 pont

8. helyezett: Piarista Gimnázium és Kollégium (Vác), 6. évfolyam – Athéné baglyai csapat (Bartha Zsófia, Bocskay Borbála, Czanka Gábor, Gável Ábel, Király Dániel, Kovács Gergely). Felkészítő tanár: Barcza Csillag. 124 pont


8–10. évfolyam

  • 1. helyezett: Titánok

1. helyezett: Budapest XXII. Kerületi Budai Nagy Antal Gimnázium, 9. évfolyam –Titánok csapat (Marczell Liliána, Deák Eszter, Danka Liliána Gerda, Mundrusz Virág Adél, Jancsurák Molli, Boros Katalin Júlia, Teiter Mihály, Várpalotai Emma, Szabára Dávid István, Stadler Dániel Péter, Fehér Máté Zsigmond). Felkészítő tanár: Asbolt Olivér. 169 pont

2. helyezett: Tolna Megyei SZC Bezerédj István Technikum, 10. évfolyam – AntikFanok csapat (Csötönyi Zina, Göblyös Csenge, Grácsik Balázs Zsolt, Guszmann Zéta Zoltán, Horváth Julianna, Mohácsi-Bugarszki Barbara, Szabó Nikolett, Takács Szofi, Tarján Ildikó, Trenka Tímea). Felkészítő tanár: Balogh Attila. 166 pont

3. helyezett: Múzeum Szakkör, 8–10. évfolyam – Szélrózsa csapat (Arató Balázs, Juhos Fanni, Tóth Marcell, Gál-Karsai Flóra Lujza, Piller Lili, Mester Eszter, Fáy Regina, Papp Csenger). Felkészítő tanár: Horváthné Juhász Éva. 165 pont

4. helyezett: Kós Károly Művészeti Szakgimnázium (Debrecen), 10. évfolyam – Animációsok csapat (Korcsmáros Nikolett, Léka Zsófia, Mészáros Ildikó Réka, Mikle Dávid, Nagy Panna Eszter, Oláh Zsófia, Palóczki Ádám, Papp Viktória, Pozderka Liliána Iringó, Surányi Eszter, Szatai Péter). Felkészítő tanár: Lajtosné Elek Emese. 163 pont

5. helyezett: Pannonhalmi Bencés Gimnázium, 9. évfolyam – Dicső Qpac csapat (Bencze Attila, Bori Barnabás, Horbulák Ábel, Kubena Christopher John, Liska Botond, Rabi Balázs, Tomor Zsombor). Felkészítő tanár: Lengyel Krisztina. 154 pont

6. helyezett: Berzsenyi Dániel Gimnázium (Budapest, XIII. kerület), 9. évfolyam – Teljhatalmatlantisz csapat (Markos György József, Pálfi András, Eörsi Zsuzsanna, Kuti Lilla Szabina, Almási Vanda). Felkészítő tanár: Mészáros Mónika. 128 pont

7. helyezett: Berzsenyi Dániel Gimnázium (Budapest, XIII. kerület), 9. évfolyam – Pen-Ész csapat (Mihály Márton, Zelenák Jennifer, Dinnyés-Juhász Júlia, Földesi Emma, Horváth-Milvich Benedek, Flóhr Fanni). Felkészítő tanár: Mészáros Mónika. 118 pont