Pécsi Hyperión verseny

A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara a 2020-21-es tanévben is meghirdeti a Hyperión Országos Tanulmányi Versenyt a görög-római kultúráról. A versenyre magyarországi és Kárpát-medencei, négy-, hat- vagy nyolcévfolyamos középiskolákból 7–12. évfolyamos diákok jelentkezését várják.


A kompetencia- és tehetségfejlesztő művelődéstörténeti komplex versenyre az ókori görög és római kultúra iránt érdeklődő középiskolai diákok jelentkezését várjuk, valamint azokat a diákokat, akik latinul tanulnak. A csapatverseny a diákok tudását, általános ismereteit, kreativitását, internetes tájékozódási és együttműködési képességeiket teszi próbára, az egyéni versenyben mindezeken túl a latin nyelvet tanuló középiskolások fordítási készségüket és a lefordított szöveghez kapcsolódó képek révén mitológiai ismereteiket mérhetik össze.


Jelentkezési határidő: 2020. november 20.

A verseny mind a négy kategóriában két fordulóból áll: az első az iskolai forduló, a második az országos döntő.